Rahan az idő: három éve hasít a feltámasztott Kockás, itt a 80. szám!

2020. május 14. 10:07 - -Szűcs Gyula-

Pif és Herkules már állandó szereplő, de a Fekete-Fehér Kockásban Fantom is van!

rahan_az_ido.jpg

Túlzás nélkül állíthatom, hogy mintha csak tegnap lett volna, pedig valójában 2017(!!!) novemberében írtam meg itt a Nerdblog hasábjain, hogy 25 év szünet után, az 51. számmal (amolyan előrehozott karácsonyi ajándékként) feltámad gyerekkorunk kedvenc ifjúsági lapja, a Kockás! A '80-s években egy egész generációnak meghatározó élmény volt Pif, Herkules, Szépalmási professzor, Dr. Justice, Cogan, Placid, Múzó, Smith, Wesson, Leonard, Artúr, Vakarcs és Taraó izgalmas kalandjait olvasni, no meg persze Rahanét, aki mindig látványosan fejest ugrott minden elé kerülő nagyobb vízfelületbe, és folyton arra ment rendet tenni az őskor káoszában, amerre a megpörgetett késének hegye mutatott.

Egyértelműen Rahant hiányolták leginkább a nosztalgiázó Kockás-olvasók az újraindult magazin lapjairól - velem az élen!. Szerencsére a Vitanum kiadó vezetői, Szekeres Márti és Gyöngy Balázs egy hosszú tárgyalássorozat után végül sikeresen megegyeztek a jogtulajdonossal, és a 2018 telén már a Tűzhajúval a borítóján indult el a Kockás havilap mellett a negyedévente megjelenő Kockás Különszám.

Tovább
10 komment

Ötlemezes díszkiadást kap minden idők legmenőbb space fantasyje!

2020. május 11. 19:28 - -Szűcs Gyula-

Idén 40 éves Sam J. Jones, Ornella Muti és Max von Sydow kultikus Flash Gordonja!

flash_gordon_4k_restoration_trailer.jpg

„Flash, I love you, but we only have 14 hours to save the Earth!”

Sosem felejtem el, ahogy Melody Anderson ezt sikítja az atlétatrikós, szőke izompacsirta Sam J. Jonesnak a furcsa robotkatonák gyűrűjében, a fahangú narrátor pedig percekkel lemaradva aládünnyög valamit, amire én már nem is figyelek, annyira magával ragad a sok lézercsoda és varázslat! A tűzpiros lakkszerkóban domborító Ornella Mutit csak azért nem említem, mert mindössze 8 éves voltam, amikor először láttam a Flash Gordont, és nem az olasz szexszimbólumra koncentráltam, hanem a dagi sólyomemberekre, meg Timothy Dalton viccesen kackiás bajszára.

Tovább
3 komment

A koronavírus miatti rendezvénystop alatt is kiosztották a magyar képregényipar Oscarját

2020. május 10. 17:47 - -Szűcs Gyula-

A Vízitündér lett a legjobb 2019-es képregény, a Minden belefér különdíjat kapott!

Bár a világméretű koronavírus-járvány miatti óvintézkedések sajnos elsodorták a május 10-re tervezett Képregényfesztivált, a minden évben itt kiosztott Alfabéta-díjat idén is odaítélte a zsűri. Kép-regény kategóriában a 2019-es mezőnyből a Vízitündér 1. része győzedelmeskedett, amit Maria Surducan írt, Benczédi Anna Júlia rajzolt és a kolozsvári Illustrart adott ki (a kategória jelöltjei között volt a Csontváry Kálmán Árontól, Lakatos Botond Gilisztalázadása, a Királyok és keresztek 2 - Canes et lupi, valamint a Seuso mozaik).

vizitunder.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Félelmetesen jó előzetes jött ki az HBO új Lovecraft-sorozatához!

2020. május 03. 12:03 - -Szűcs Gyula-

J.J. Abrams és a Tűnj el! rendezője adaptálta tévére a Lovecraft Country című regényt

lovecraft.jpg

Végre befutott a hivatalos trailer az HBO Max új zászlóshajójának szánt tévésorozathoz, a Lovecraft Country-hoz. A széria elkészítésének híre szinte napra pontosan 3 éve, 2017 májusában röppent fel először, csak akkor még valószínűleg lefoglalták a vezető producer J.J. Abramst a Westworld, no meg persze az új Star Wars-trilógia munkálatai. De most végre kész a sorozat, amibe társproducerként beszállt Jordan Peele, a Tűnj el! című kulthorror rendezője is. Íme egy kis kedvcsináló hozzá:

Tovább
6 komment

Nézd, mit csinált ez a lány a karanténban, több ezer ember szeme láttára!

2020. május 02. 14:06 - -Szűcs Gyula-

mario_rubik.jpg

Mit csinált, úristen?!? Hát kihasználta a koronavírus miatti karanténnal nyakába szakadt temérdek szabadidőt, és egy szekérderéknyi Rubik-kockából egy zseniálisan vicces stop motion Super Mario-animációt rittyentett! Besegített neki egyébként egy srác is, de az már spoileres lenne, hogyan. Íme:

Tovább
1 komment

Eszelősen jó előzetest kapott a legújabb Assassin’s Creed videójáték

2020. május 01. 17:57 - -Szűcs Gyula-

A Valhalla alcímet viselő részben a vikingek korában kaszabolhatjuk a gaz ellent!

raven_cover_00000645_digic_ubisoft.jpg

A keresztes háborúk, a reneszánsz Itália, az amerikai függetlenségi háború, a karibi kalózvilág, a francia forradalom, a viktoriánus Anglia, a hellenisztikus Egyiptom és az ókori görög városállamok után újabb történelmi korszakba viszi el a rajongóit az Assassin's Creed széria! A Ubisoft ezúttal (ahogy azt a korábbi pletykák már jóelőre sejteni engedték) hivatalosan is a Britanniára rátörő vikingek portyázásainak idejére tették át az Orgyolkosok és a Templomosok évszázadokon átívelő árnyékháborúját a franchise legújabb felvonásában, amit Valhalla címmel vásárolhatnak meg a rajongók. A játékhoz a napokban jött ki egy igen ütős előzetes is, íme! 

Tovább
Szólj hozzá!

Újabb vicces karanténos pályát kreált a magyar Doom-rajongó!

2020. április 22. 17:54 - -Szűcs Gyula-

Cyberdémonok helyett maszkos vásárlókkal és Győrfi Pállal találkozhatsz benne! Maradj otthon, nézd végig, nevess te is!

doom2_2.jpg

Hatalmas sikert ért el a napokban egy házibarkács Doom-videó, amelyben Lovasi Dániel, alias Thorir the ReD bemutatta, hogyan lehet egy kis kreativitással és pár aktualitással feldobni egy GZDoomban készített pályát úgy, hogy azt azonnal felkapja a fél internet! Az ő pályája ugyanis a koronavírus miatt itthon is bevezetett kijárási korlátozást mutatta be a nagyérdeműnek, ahol a marcona főhős, szigorúan betartva az operatív törzs, valamint Győrfi Pál tanácsát, otthon maradt és sűrűn kezet mosott. Korábbi villáminterjúnk alkalmával Thorir the ReD ezt ígérte: „ha mocskosul ráérek, akkor lesz folytatás is”.

A nagy sikerre való tekintettel tényleg készült egy folytatás! Ebben a főhős végül mindent kockára téve mégiscsak elindul, hogy beszerezze a korábbi videóban már felvillantott bevásárlólistán szereplő tételeket, vagyis a karantén idején „létfontosságú” lisztet, élesztőt és vécépapírt! Íme:

Tovább
6 komment

Fergeteges karanténos pályát kreált a Doomhoz egy magyar rajongó!

2020. április 19. 11:01 - -Szűcs Gyula-

Impek és arachnotronok helyett az operatív törzs és Győrfi Pál üvölt benne! Maradj szépen otthon, nézd végig, nevess te is!

doom_karanten.jpg

Egy bitangul vicces, ugyanakkor nagyon-nagyon nyomasztó házibarkács Doom-videó bukkant fel a napokban a retró videójátékokkal foglalkozó IDDQD blog Facebook-csoportjában. Lovasi Dániel, alias Thorir the ReD mutatta meg benne a nagyérdeműnek a saját készítésű Doom-pályáját, ahol a marcona főhős, szigorúan betartva az operatív törzs, valamint Győrfi Pál tanácsát, otthon marad! Azaz nem lődözi halomra az impeket, cyberdemonokat és arachnotronokat mindenféle savas medencékkel teli, pokolbéli, futurisztikus erődökben, hanem inkább csak benn a házban csatangol. Íme a zseniális videó:

Tovább
10 komment

Máig nem tudtad feldolgozni, hogy vége a Jóbarátoknak, és már nem nevethetsz Ross bénázásain?

2020. április 18. 10:43 - -Szűcs Gyula-

Jó hírünk van: David Schwimmer új vígjátéksorozatot forgatott, Intelligence címmel!

jobaratok.JPG

Sokan máig nem tudják feldolgozni, hogy az 1994-ben elindult Jóbarátok 2004-ben véget ért, és már csak akkor lehet egy jót nevetni Ross, Rachel, Monica, Joey, Chandler, Phoebe meg a többiek bénázásain a nagybetűs életben, ha mondjuk a Netflixen újranézzük a régi részeket. Most viszont jó hírem van minden Jóbarátok-rajongónak: David Schwimmer újra sitcomot forgatott, ezúttal Intelligence címmel az NBC Peacock nevű fiókcsatornájának. Már trailer is van hozzá! Íme:

Tovább
2 komment

Most TÉNYLEG ingyen a tiéd lehet a zseniális Uncharted 1-2-3

2020. április 16. 18:18 - -Szűcs Gyula-

És még csak éves Plyastation Plus-előfizetés se kell hozzá! Ez a Sony ajándéka, hogy ne unatkozz otthon, a karanténban!

uncharted.png

Szinte még meg sem száradt a tinta le sem nyomtam az Enter billentyűt, hogy élesedjen az Ingyen a tiéd a legjobb Indiana Jones-stílusú játék, az Uncharted 4! posztom, mikor azt olvasom a világszőttesen, hogy az április 14. és május 5. közötti időszakban minden Playstation-tulajdonos letöltheti ingyen a Nathan Drake Collectiont, vagyis a Naughty Dog zseniális Indiana Jones-klón videójáték-trilógiáját, az Uncharted 1-2-3-at! Oké, ezt a Playtation Plus-előfizetők már januárban is megtehették, hiszen a Nathan Drake Collection volt a Sony év eleji meglepetés-bónuszjátéka (a Goat Simulator mellett), de most azok is ingyen behúzhatják, akik nem rendelkeznek éves előfizetéssel, csak egy konzollal a nappaliban (pl. jelenleg én)!

Tovább
Szólj hozzá!

Ingyen a tiéd a legjobb Indiana Jones-stílusú játék, az Uncharted 4!

2020. április 12. 18:22 - -Szűcs Gyula-

Persze csak az húzhatja be így, aki éves Playstation Plus-előfizetéssel rendelkezik!

uncharted_4.jpg

Mióta lett egy Playstationöm, és elkezdtem a képregényes- és retró posztok mellett videojátékokról is írni itt a Nerdblogon, többször is nyavalyogtam miatta, hogy ha a Sony igazán jófej lenne, és még több PS-fant szeretne sorai közt tudni, akkor odaadná ingyen az egyéves PS Plus-előfizetésben a Last of Ust és az Unchartedot. Minden kívánságom így teljesüljön! Tavaly októberben minden idők legjobb posztapokaliptikus horrorjátékát kapták meg az előfizetők, januárban pedig újévi meglepetésként a The Nathan Drake Collection vált elérhetővé a klubtagoknak. A Sony pedig most, hogy a koronavírus miatti kijárási szigorítások és a karantén miatt tömegek kénytelenek elütni az időt valamivel a négy fal között, kimondottan jófejek voltak: a pompás Shadow of The Colossus után most az Uncharted 4-et  adják oda havi játéknak!

Emlékszem, a 2015-ös E3 idején jött ki az alábbi gameplay videó, amiben a franchise főszereplője, Nathan Drake és az öregecskedő sidekickje, Sully az aktuális kincs utáni világ körüli hajsza során egy egzotikus tengerparti városban keveredett összetűzésbe néhány rosszarcúval. Ordító kalandfilmes klisé minden egyes eleme - no de ahogyan ezt erődemosntrációként bemutatták az E3-on, hát az szó szerint újradefiniálta számomra a '90-es években divatos "interaktív film" fogalmát! Azok a járműves üldözési jelenetek! Azok a lövöldözések! Azok az ide-oda guruló ananászok! Azok a tárazás közben elsütött poénok! Még most, 5 évvel később is tátott szájjal bámulom végig a videót, és a végén azonnal kedvem támad leülni a Playstation elé!

Tovább
4 komment

Mit írt a Kaland, Játék, Kockázat-sorozatról 1989-ben és '90-ben a gulyáskommunizmus első bulvárlapja, a Reform? [18+]

2020. március 28. 15:35 - -Szűcs Gyula-

Hát a Népszava, a Kurír és a Köznevelés? Íme Ian Livingstone és Steve Jackson kultikus játékkönyveinek visszhangja 1989 és 2000 között a hazai sajtóban!

kjk.png

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében én már csak kutyasétáltatáskor valamint a heti egyszeri nagybevásárlás alkalmával mozdulok ki otthonról – tegyetek így ti is! A négy fal között is vidáman el lehet tölteni az időt, különösen most, hogy az Arcanum Adatbázis Kiadó március 16-tól egy hónapig nyilvánossá tette Magyarország legnagyobb, 27 millió folyóirat- és újságoldalt tartalmazó adatbázisát, az Arcanum Digitális Tudománytárat. Kollégám és barátom, a Port.hu mellett a Nerdblogra is írogató Lakatos István ötlete nyomán el is kezdtem kutakodni azután, milyen visszhangja volt 1989 és 2000 között az akkoriban hallatlanul népszerű lapozgatós játékkönyveknek, azon belül is a Steve Jackson és Ian Livingstone nevével fémjelzett Kaland, Játék, Kockázat sorozatnak! Íme a szombati gyűjtésem eredménye – készülő cikksorozatom első része!

Tovább
16 komment

Mark Hamill csillogó aranyjelmezben énekelt egy 1980-as Star Wars-musicalben az NSZK-ban!

2020. március 27. 06:42 - -Szűcs Gyula-

Fiatal volt, kellett a pénz, és azt hitte, hogy csak a nyugatnémet tévénézők fogják látni

hamill.jpg

Azt hitted, nincs rosszabb Csillagok háborúja-produkció az 1978-as The Star Wars Holiday Special tévéfilmnél? Nagyobbat nem is tévedhettél volna! 1980-ban ugyanis készült az NSZK-ban egy Star Wars-tematikájú tévés varieté show, amiben előadtak egy igen blőd Star Wars-musicalt is, űrben lebegő terepsiklóval, női C-3PO-t ölelgető Csubakkával és egy vidáman denszelő Darth Vaderrel! Ráadásul nem kisebb sztár alakította benne a Holdon elmélázó, aranyruhás tatooine-i parasztfiút, mint a Csillagok háborúja tatooine-i parasztfiúja, Mark Hamill! Íme a szörnyű videó, mindenki csak saját felelősségre tekintse meg, maradandó agykárosodást okoz!

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása
Helló