Ismét ugrunk egy nagy korszakot a Bond-filmeket lajstromba szedő cikksorozatunkban: az utolsó Timothy Dalton-féle Bond-opusz után jöjjön az első Pierce Brosnan-klasszikus, az 1995-ös Goldeneye. Amiben orosz bérgyilkosnőként bukkant fel a holland bombázó, Famke Janssen a Victoria's Secret fehérneműmodelljéből lett horrorfilmes sztár, majd Bond-lány, később pedig az első kasszarobbantó női szuperhősök egyike.
Vicces, de Famke Beumer Janssen pontos születési dátuma nem ismert. Egyes források szerint 1964. január 1-jén született, a filmes adatbázisok 1965. november 5-öt írnak. Mivel az apja egy ismert holland rendező, Antoinette Beumer, az anyja pedig Marjolein Beumer színésznő volt, könnyen utat talált magának a showbizniszbe: a középiskola után egy évig közgazdaságtant tanult az Amszterdami Egyetemen (erről később azt nyilatkozta, élete leghülyébb ötlete volt), majd 1984-ben New Yorkba költözött, ahol az Elite modellügynökdégen keresztül sorra kapta a munkákat a Chaneltől, az Armanitól és az Yves Saint Laurenttől. Már fiatalon olyan nagyágyúkkal szerepelt együtt, mint Cindy Crawford:
Valószínűleg ekkortájt készült róla az első és egyetlen meztelen modellfotó is:
Az viszont biztos, hogy a híres fehérneműmárka, a Victoria's Secret egy egész fotósorozatot csinált Famke Janssennel:
A '90-es évek elején Janssen visszavonult a modellszakmából, és elkezdte építgetni a hollywoodi karrierjét. Rögtön belenyúlt a tutiba: 1992-ben egy Kamala nevű, csinos űrlényt alakított a Star Trek: Új nemzedék című sorozatban (ahol ugyan kavart Picard kapitánnyal, de végül Alrik kancellárhoz ment feleségül).
Szintén '92-es az első mozifilmje is: A halál prófétája című thriller, amiben olyan sztárokkal szerepelt együtt, mint Jeff Goldblum, Samuel L. Jackson és Rosanna Arquette. Feltűnt a korszak népszerű tévésorozatában, a Melrose Place-ben is, és szerepelt Az illuzionista (avagy: A látszat öl) című Clive Barker-horrorban is, amiben így nézett ki a szörny:
Itt még vállalt meztele szexjelenetet, és vett fel olyan ruhát, amin szinte átütött a mellbimbója - később azonban már nem vállalt ennyire konkrét meztelenkedést egyetlen filmjében sem.
Ezt a filmet egyébként az Aranyszem rendezője, Martin Campbell is megnézte, és külön emiatt szerette volna, ha Famke Janssen lesz az egyik Bond-lány, a Xenia Onatopp nevű, szívtelen grúz zsoldosnő Pierce Brosnan mellett.
A színésznőre eléggé ráégett ezek után a kémekkel, katonákkal és mindenféle szörnyekkel összecsapó, harcias amazon karaktere, így a legtöbb Bond-lánytól eltérően még csak a Playboyban sem kellett levetkőznie, hogy sorra kapja az újabb és újabb szerepajánlatokat. A '90-es években rengeteg jó (vagy épp kevésbé jó) hollywoodi akciófilmben, horroban és thrillerben láthattuk (Démoni csapda, Faculty - Az invázium, Kísértethajó, Ház a Kísértet-hegyen, stb.). 2000-ben pedig megkapta a máig legismertebb szerepét: ő lett a telepatikus képességekkel és Főnix-erővel rendelkező Jean Grey az X-Men franchise-ban.
2002-ben egyébként majdnem bekerült a Men In Black 2-be is, csak egy családi haláleset miatt visszamondta a forgatást (a szerepet végül Lara Flynn Boyle kapta meg). De így is jutottak neki bőven más blockbusterek: a sok X-Men-folytatás mellett szerepelt a Budapesten forgatott Én, a kémben, a Taken-filmekben és a Boszorkányvadászokban is. 2011-ben ráadásul a forgatókönyvírást, a rendezést és a producerkedést is kipróbálta: a végeredmény a Bringing Up Bobby című vígjáték lett, Milal Jovovich-csal a főszerepben.
11 éve, a nagy James Bond dvd-koffer megjelenésekor ezt írtam a Goldeneye-ról – most is pont ugyanezt gondolom róla:
A magányos ügynök 1989-es bemutatója után hat évet kellett várni az új Bond-filmre, ami példátlanul hosszú idő a sorozat történetében - hiszen korábban hozzászokhattak a rajongók, hogy kedvenc brit tikosügynökük kétévente kap új küldetést az MI6-tól. A kényszerszünetnek prózai okai voltak: a Timothy Dalton főszereplésével elkészített két film korántsem bizonyult akkora kasszasikernek, mint ahogyan azt a készítők előzetesen gondolták - ráadásul a sorozat atyjának, Albert Broccoli producernek egy szívinfarktust követően a '90-es évek elejére fokozatosan leromlott az egészségi állapota (a két dolog sajnos alighanem összefüggött). Broccoli a Licence To Kill után, 1996-ban bekövetkezett haláláig már egyáltalán nem vállalt semmilyen produceri feladatot - a stafétabotot átvevő családtagok (a lánya, Barbara Broccoli és a nevelt fia, Michael G. Wilson) viszont nem akarták egy újabb vegyes fogadtatású Bond-történettel tovább rombolni a 007-es mítoszát.
A '90-es évek politikai változásai és az egyre gyorsabb ütemben fejlődő technológia láttán azonban joggal tették fel maguknak a kérdést: vajon az alapvetően a hidegháború hőseként induló, ötven évvel korábban kitalált brit ügynök megállná-e helyét ebben a napról napra modernebbé váló világban? A régi, jól összeszokott Bond-stábot váltó új generáció válasza láttán azt kell mondanunk: igen. Jeffrey Caine, Bruce Feirstein és Michael France forgatókönyve sikeresen ötvözte a régi Bond-filmek hangulatát és jellegzetes díszleteit a modernkori technikával és a fiatalabb korosztályból kikerülő rajongók elvárásaival - így a végeredmény a sorozat talán első olyan története lett, amely láttán a néző nem tartja nevetségesnek, ha a hős ügynök és a megátalkodott főgonosz egy világtól távol eső helyen elrejtett, gigantikus rádióteleszkóp tányérján pofozkodik, hatszáz méter magasan. Ez azonban csak az egyik összetevője az Aranyszem sikerének, legalább ugyanilyen fontos volt a megfelelő főszereplő kiválasztása.
Pierce Brosnan neve már az utolsó Roger Moore-os Bond-film, az 1985-ös Halálvágtaután felmerült, mint esélyes pályázó a 007-es szerepére. Albert Broccoli a Szigorúan bizalmas forgatásakor ismerte meg őt (Brosnan akkori felesége, Cassandra Harrisszerepet kapott a filmben, így mindketten sok időt töltöttek a producer társaságában), ám az ír színész akkor még túlságosan fiatalos megjelenése, és a Remington Stelee sorozat gyártóival kötött szigorú szerződése miatt nem lehetett a '80-as évek elsőszámú brit titkos ügynöke. Tíz évvel később viszont már eljött az ő ideje. Fiatalos sármjából mit sem veszítve, tucatnyi (zömmel akció-) filmmel a háta mögött ideális választás volt arra, hogy egy addig jobbára közepes alkotásairól ismer új-zélandi rendező, Martin Campbell (Menekülés Absolonból, 1994) irányításával feltámadjon a halottnak hitt sorozat.
Az Aranyszem sztorija igazi Fleming-féle kémtörténet - mai korra hangszerelve. Néhány évvel vagyunk a Szovjetunió felbomlása után. A vezetés új (miniszter elvtárs helyett miniszter úr a hivatalos megszólítás), a nóta azonban a régi. Egy renegát tábornok, bizonyos Ouronov (Gottfried John) a "Janus-brigád" egyik vezetője szemet vet a hidegháborús időkben kifejlesztett szovjet műholdra, az Aranyszemre. Az űrben keringő (Ian Fleming egykori jamaicai nyaralójának nevét viselő) ketyere igen veszedelmes fegyver: egy bizonyos hatósugáron belül képes összezavarni minden elektromos berendezést, legyen az kenyérpirító, vagy ballisztikus rakétairányító rendszer. Hogy Ouronov a különutas orosz főtisztek hagyományos harmadik világháborús terveit kívánja-e valóra váltani az Aranyszemmel, vagy valami egészen mást forgat a fejében, teljesen lényegtelen. A kincset érő katonai műszert ugyanis a "Janus-brigád" igazi ura, egy sértett büszkeségű egykori brit kémelhárító (Sean Bean, a kezdő képsorok 006-os ügynöke) kívánja felhasználni arra, hogy az irányítható elektromágneses impulzusokkal megzavarja a bankhálózatok, értéktőzsdék, kormányhivatalok, bűnügyi nyilvántartások számítógépes rendszerét - világméretű káoszt okozva ezzel.
A történet messzemenőkig tisztelettudó a korábbi Bond-filmekkel: az írók a folyamatosság érzékeltetése érdekében éppúgy beleszőtték a Polipka és a Halálos rémületben filmek tipikusan gonosz, feletteseikkel szembeszegülő orosz tábornokait, mint a Gyémántok az örökkévalóságnak pusztító erejű műholdját - vagy hogy a 007-es ellátogat a Karib-térségbe, mint a korai Bond-történetekből elmaradhatatlan egzotikus helyszínek egyikére. Még a Goldfingerben debütáló, legendás Aston Martin DB5 is felbukkan egy jelenet erejéig (igaz, Bond szinte azonnal lecseréli egy acélkék BMW kupéra), és ki más látná el szuperkütyükkel (csáklyavetős-lézersugaras pisztollyal, kötélövvel, robbanótollal, és az elmaradhatatlan karórával) a 007-est, mint a jó öreg Q (Desmond Llewelyn).
A hagyományokhoz hűen Bond most is egyszerre két nővel szűri össze a levet. Az Aranyszem titkát ismerő (és emiatt égen-földön keresett) törékeny programozónő, Natalja Szmejonova (Izabella Scorupco) valódi érzéseket táplál iránta, az ex-KGB-s szuperzsoldos (Famke Janssen), aki ugyanúgy odavan a sportkocsikért, a fegyverekért és a lángoló helikopterekből kiugrálásért, mint a 007-es, viszont pusztán játszadozni akar (nem csak a pókerasztalnál...) kedvenc brit szuperügynökünkkel - mielőtt elvágná a torkát.
Martin Campbell és a forgatókönyvírók kiváló arányérzékkel vegyítették a klasszikus Bond-elemeket a '90-es évek akciófilmjeinek stílusával és a modernkori technikával. Az új 007-es bemutatkozó jelenete a gigantikus duzzasztógáton, vagy a szakadékba zuhanó repülő után ugrás (motorral ráadásul!) akár a sorozat legjobb, főcím előtti nyitó képsora is lehetne - ha A kém aki szeretett engem "semmibe síelését" (az utolsó utáni pillanatban kinyíló brit-zászlós ejtőernyővel) felül lehetne múlni. Az Aranyszemben azért szép számmal akadnak egyéb látványos akciójelenetek is - nekünk, magyaroknak alighanem a kocka-Ladákkal kergetőző tank marad meg leginkább az emlékezetünkben (és hogy Brosnan milyen elegánsan csempészi vissza a sorozatba Roger Moore humorát: a harckocsi lőtornyában ülő Bondot jobban érdekli, hogy áll a nyakkendője, mint az, hogy hányan üldözik).
Ítélet:
Még több Bond-lány a Nerdblogon!
- Ursula Andress
- Tanya Roberts
- Martine Beswick
- Honor Blackman
- Margaret Nolan
- Claudine Auger
- Luciana Paluzzi
- Molly Peters
- Mie Hama
- Akiko Wakabayashi
- Karin Dor
- Joanna Lumley
- Diana Rigg
- Lana Wood
- Jill St. John
- Jane Seymour
- Britt Ekland
- Carmen du Sautoy
- Maud Adams
- Barbara Bach
- Lois Chiles
- Corinne Cléry
- Caroline Cossey
- Carole Bouquet
- Kim Mills
- Robbin Young
- Maud Adams #2
- Barbara Carrera
- Tanya Roberts
- Grace Jones
- Maryam d'Abo
- Carey Lowell
TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ JAMES BONDOS, STAR WARSOS ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!
Másolt James Bond VHS-kazettákon nőttél fel? Az országút harcosa volt a kedvenc lapozgatós könyved? Akkor a Világvégi mesék pont neked készült! Barkasszal a posztapokaliptikus pusztulatban - rendeld meg a képregényt akciósan innen!