Ugrunk egyet a Timothy Dalton-féle Bond-filmek sorában: eheti Bond-lányunk a fiús frizurával is elképesztően dögös amerikai színésznő, Carey Lowell, akit az 1989-es A magányos ügynökben csodálhattak meg estélyiben és fürdőruhában is a nézők.

Cary Lowell 1961. február 11-én született New Yorkban. Gyerekkorában sokat utazott: apjával, a híres amerikai geológussal, James Lowell-lel bejárta Líbiát, Hollandiát és Franciaországon, és több amerikai államban is laktak. A színésznő a szépségével hamar a New York-i modellvilágban találta magát: miután a Ford egyik fotóse felfedezte, magazinok címlapján mosolygott, Johnny Walkert reklámozott, és olyan divatdiktátorok ruháit hordta, mint Ralph Lauren vagy Calvin Klein.

A modellkedés természetesen utat nyitott neki a filmek világába is: dögös modell volt a Nicsak, ki nyaral!-ban, a Down Twisted című krimiben pedig egy bűnügybe keveredő pincérlányt alakított. Ezután jött az 1989-es A magányos ügynök – bár Lowell kezdetben nem igazán tudta elképzelni saját magát combra szíjazott pisztolyt hordó, koktélruhás csábítóként (a Bond-lányok castingjára is farmerben és bőrdzsekiben ment el).

Amikor viszont övé lett a csábos CIA-informátor szerepe, megnézett inspirálódásképp egy rakás korábbi Bond-filmet, és megtanult nyitott szemmel fegyvert elsütni, mert a lövés hangjától kezdetben mindig annyira megijedt, hogy ijedtében pislogott egyet.

Érdekesség, hogy a korábbi Bond-lányoktól eltérően Carey Lowell (és a másik Bond-lány, Talisa Soto is) elutasította 1989-ben, hogy a Playboyban levetkőzve reklámozza A magányos ügynököt. Később viszont már nem volt ennyire szégyenlős: az 1990-es A vérszomjas dada című horrrban és az 1991-es francia vígjátékban, a Nagymenő balekben is ledobta a textilt, de erotikos fotók is készültek róla:

Sajnos a Bond-filmmek jött népszerűségét nem nagyon tudta később jól kamatoztatni. Szinte mindig csak a dekotartív biodíszlet szerepe jutott neki olyan ismert filmekben, mint a Las Vegas, végállomás, A szerelem hullámhosszán vagy a Fészkes fenevadak, igazán nagy sikert csak az 1996-2001 között futó Esküdt ellenségek című tévésorozattal ért el.

Sajnos a színésznő magánélete sem alakult valami fényesen: 2016-ban, többéves huzavona után elvált a harmadik férjétől is, Richard Gere-től, akivel 2002 óta voltak házasok (ekkor már 7 éve együtt jártak, 2000-ben született meg a fiuk, Homer James Jigme Gere).

11 éve, a nagy James Bond dvd-koffer megjelenésekor ezt írtam A magányos ügynökről – nagyjából ugyanezt gondolom ma is a filmről:

John Glen 1989-ban ötödik alkalommal irányította a Bond-produkciók jól összeszokott stábját. Sajnos az idő előre haladtával a vágóból lett rendező kísérletező kedve egyre elképesztőbb blődségekbe hajszolta bele a 007-est. Az 1981-es Szigorúan bizalmas régimódi kémfilmeket idéző, puritán stílusát alighanem közelebb érezhette magához, mint az 1983-as, kalandfilmként is kiválóan helytálló Polipkát - így egy többmilliós kitérő után (Halálvágta, 1985) visszatért az esendőbb, sebezhetőbb, érzőbb szívű ügynök archetípusához. Az eredmény a sorozat két olyan ellentmondásos darabjához vezetett, melyeknél csak George Lazenby Bond-ként való ámokfutását utálják jobban a rajongók. Igaz, a Halálos rémületben még előszeretettel vonultatta fel a Bond-filmek elmaradhatatlan jeleneteit (látványos mini-történet a főcímdal előtt, sítalpas üldözés a hófödte hegycsúcsok oldalán, kettős ügynökök, renegát szovjet tábornokok, harmadik világháború rémképe, stb.) - a Licence To Kill viszont már nyomokban sem tartalmaz efféléket...

A magányos ügynök bosszúja. Leginkább ez a cím illene a sorban tizenhatodik James Bond történethez - amelynek sajnos annyi köze van a korábbi Bond-filmekhez, mint az igazi007-esnek a tartós párkapcsolatokhoz... Timothy Dalton változatlanul hisz abban, hogy képes megreformálni James Bond jól ismert karakterét. Színészi képességeit tekintve ez megoldható lenne - csak kérdés, kell-e egyáltalán ez a markáns hős-újraértelmezés? Albert Broccoli szerint igen, és mivel ő a film producere, a forgatókönyvírók (Richard Maibaum, és Michael G. Wilson) parancsba kapják: igenis szükségesek a változtatások. A veterán író és Broccoli mostohafia újból nekiesik a történetvázlatnak - és jó iparosként sikeresen összehozzák a brit filmtörténet egyik legsablonosabb akciófilmjét. A magányos ügynök tulajdonképpen a '90-es évek videópolcaira szánt, két órás hollywoodi adrenalin-bombák előfutára: vég nélküli gépfegyverropogással, kamionok és repülőgépek látványos felrobbantásával, drogbárókkal, bikinis lányokkal. A produkcióba persze belekerült egy kaszinó-jelenet és egy pohár Vodka-Martini is, de bizonyára csak azért, nehogy a nézők visszaköveteljék a mozipénztáraknál a jegy árát, mondván: ők James Bond-filmre jöttek, nem a Miami Vice-sorozat szélesvásznú verziójára...

A Licence To Kill sztorija egyszerű, mint a faék. A 007-es állandó tengerentúli segítőjét, a CIA-nál dolgozó Felix Leitert (akit ugyanaz a David Hedison alakít, aki az 1973-as Élni és halni hagyni-ban is szerepelt amerikai ügynökként) az esküvője után néhány nappal megtámadja egy gengsztervezér, akit korábban ő maga csukatott le egy látványos repülőgépes üldözés záróakkordjaként. Sanchez (Robert Davi) azonban a floridai kábítószermaffia feje, így nem kellett hozzá sok idő, hogy néhány megvesztegetett rendőr és betört orr árán kiszabaduljon. Első útja Leiter házához vezet: emberei az ifjú feleséget szó nélkül agyonlövik, a derék CIA-ügynököt pedig egy raktár medencéjében úszkáló cápának szánják eleségül. Mikor Angliában a 007-es mindennek hírét veszi, olyat tesz, amit róla gondoltunk volna utoljára: semmibe veszi felettese, M utasításait, egy meggondolatlan akcióval kirúgatja magát az MI6-tól - hogy aztán a film hátralévő részére Rambo módjára egyszemélyes megtorlóhadjáratba kezdjen.

Teszi mindezt annak jegyében, hogy a nézőknek alkalma legyen jobban megismerni őt, hogy megmutassa a jól öltözött, szoborarcú, parancsra gyilkoló ügynök maszkja alatti, igazi érzelmekre is képes embert - az olykor haragos, máskor ijedt, és állandóan frusztrált Bondot. És valóban, kapunk is néhány közeli képet Timothy Dalton-ról, melyeken csak úgy süt róla a bosszúvágy: lángol a tekintete, megremeg az orrcimpája, idegesen ugrál a bozontos szemöldöke. Ez azonban kevés - a bosszúvágytól fűtött főszereplő tetteit mozgató motivációkat alighanem a legrosszabb Chuck Norris-féle konzerv-pofozkodás forgatókönyvírói is hihetőbben mutatnák be ennél. Másrészről viszont kész szerencse, hogy a Licence To Kill alkotói nem a videókorszak gyöngyszemeit használták elsődleges ihletforrásnak - hanem helyette Sergio Leone halhatatlan western-trilógiájának középső darabját (Pár dollárral többért).

"Egy belülről, egy kívülről." - ez Clint Eastwood magányos cowboyának jelmondata, mikor összeáll az ezredessel. Bond is hasonlóképpen tesz évtizedekkel később: sikeresen beépül a drogbáró emberei közé, módszeresen gyilkolja le a Sanchez alvilági birodalmát irányító, megkérdőjelezhető hűségű alvezéreket, és a tervéhez nagyszerű segítőtársra talál Pam Bouiver (Carey Lowell) személyében. A hölgy amellett, hogy katonaviselt, meglehetősen csinos is - fürdőruhában vagy estélyiben kiválóan el tudja terelni "külsősként" a marcona rosszfiúk figyelmét. Kezdetben egy korábbi csúnya ügyből származó nézeteltérése miatt segít Bondnak (egy homályban maradó sérelemért bosszút akar állni a fiatal Benicio Del Toro által életre keltett gengszteren), később már a két szép szeméért is követné a jó vágású britet a világ végére. A heves érzelmek természetesen kölcsönösek - ez persze nem akadályozza meg a 007-est abban, hogy némi plusz információ reményében elcsábítsa Sanchez jobb sorsa érdemes szeretőjét.

A végén persze győz a jó és elhullik a gonosz (helyesebben: felrobban, lezuhan, bedarálja a kábítószerüzem gépsora - a film igen széles skálán mozgó halálnemeket kínál). A hagyományos James Bond-érzést a 007-esért aggódó Miss Moneypenny (akit az előző Timothy Dalton-film óta Luis Maxwell helyett Caroline Bliss alakít) és a váratlanul felbukkanó Q (Desmond Llewelyn) hivatottak visszacsempészni a filmbe - mérsékelt sikerrel. Q játékszerei abszolút fölöslegesek (hiszen a Terminátor-üzemmódra kapcsolt Bond nagyszerűen boldogulna a kamerából kialakított, egyedi mesterlövész-puska nélkül is), ráadásul annál a jelenetnél, ahol az MI6 sok epizódot megért, derék technikusa felcsap sofőrnek és londínernek, a jóérzésű James Bond-rajongók minden bizonnyal sírva fakadnak (nem a gyönyörűségtől). Kárpótlásul láthatjuk a sorozat egyik legcsinosabb Bond-lányát, és hallhatjuk az egyik legjobb főcímdalt, persze a film temérdek dramaturgiai hibája és stílusbeli hiányossága miatt ez elég sovány vigasz...

Ítélet:

 

  

Még több Bond-lány a Nerdblogon!

• Ursula Andress
• Tanya Roberts
• Martine Beswick
• Honor Blackman
• Margaret Nolan
• Claudine Auger
• Luciana Paluzzi
• Molly Peters
• Mie Hama
• Akiko Wakabayashi
• Karin Dor
• Joanna Lumley
• Diana Rigg
• Lana Wood
• Jill St. John
• Jane Seymour
• Britt Ekland
• Carmen du Sautoy
• Maud Adams
• Barbara Bach
• Lois Chiles
• Corinne Cléry
• Caroline Cossey
• Carole Bouquet
• Kim Mills
• Robbin Young
• Maud Adams #2
• Barbara Carrera
• Tanya Roberts
• Grace Jones
• Maryam d'Abo

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ JAMES BONDOS, STAR WARSOS ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!

Másolt James Bond VHS-kazettákon nőttél fel? Az országút harcosa volt a kedvenc lapozgatós könyved? Akkor a Világvégi mesék pont neked készült! Barkasszal a posztapokaliptikus pusztulatban - rendeld meg a képregényt akciósan innen!